Minibaschet 7 - Több, mint hab a tortán

szombat, 11 július, 2015

Igazi döntő hangulatú mérkőzéssel búcsúztunk a Minibaschet-től, amelynek a végén mi örülhettünk újból. És nem csak azért, mert jól játszottunk, hanem azért is mert sikerült legyőzni a bronzérmes bukaresti Laguna második csapatát.

Eddig nem tapasztal hangzavarban melegítettünk, és az egész mérkőzésen erős ellenszéllel küzdöttünk. Meg is lepett a nagyon agresszív, teli torkú "szurkolás" a Laguna kisebb csapataitól, akik kosarunk alá beállva üvöltöttek ránk, meg a bírók teljesen nyílt pártoskodása is. Be kell valljuk, zavarban is voltunk egy ideig. Szerencsére a tapasztaltabbaknak, akik már több minibaschetet megjártak, sikerült idejében a játékra hangolódni és mérkőzésben tartani a csapatot.

Az idő teltével láthattuk, a pályán az ellenfél verhető. Ezúttal nem nagy és kemény játékosokkal kell megküzdjünk, hanem megint csak magunkkal, hogy ilyen körülmények között is inkább a játékra, és egymásra figyeljünk. Bátran kitartottak a fiúk és egyre magabiztosak is lettek, álltuk a támadásokat és kézben tartottuk az irányítást. A végén sorozatban második 26-24 végeredménnyel zártunk, de amíg pénteken ez a Piteștinek, szombat reggel nekünk volt ez kedvező! :)

Gyergyószentmiklósi Sportiskola - Laguna 2 Bukarest : 26 - 24 (8-7,2-6,10-5,6-6)

Sok tapasztalat, élmény és izgalom volt ebben a hétben, nehézség is, de végül sok öröm. Vasárnap reggel már itthon ébredtünk, és gondolom hogy mindannyian mosollyal az arcunkon.

Kedves emlék marad ez sokáig, köszönet érte mindenkinek aki helyszínen velünk volt, vagy itthonról támogatott, segített!

És nagy gratula a csapatnak, büszkék vagyunk rátok, fiúk! :)